Háver-Varga Mariannal a párkapcsolati figyelemről

Háver-Varga Mariannal a párkapcsolati figyelemről


Mit akar a férfi? címmel beszélgetéssorozatot indítottál. Miért éppen ez a cím, és ez a tematika?

 A legtöbben azért vállalnak fel egy témát, mert személyes érintettségük miatt, sok információt szedegetnek össze, nagy energiával, sok időt rászánva, elmélyülnek valamiben, amit aztán – ha hasznosnak érzik- meg akarnak osztani nagyobb közösségekkel. Számos weboldal, blog, film, könyv, zene, festmény született már így. Az én esetemben is van egy ilyen szál: két fiam született, így három férfival (1+ két kispasi) élek együtt, ami a női és a férfi energiának, gondolkodásnak egy speciális kombinációját adja. Ahogy nőnek a gyerekeim, egyre inkább tapasztalom, hogy egy fiú mennyire másként érzékeli a világot, mint egy lány. Elgondolkodtatott, hogy amit nem értettem apukámnál, a nagyapáimnál, a tesómnál, vagy éppen a férjemnél, azt most a gyerekeimnél megérthetem-e majd testközelből, ahogy látom őket nőni, belenőni helyzetekbe. Rá kellett jönnöm, hogy minden szituációt nem tudok intellektuálisan feldolgozni, el kell dobnom időnként a fonalat és ösztönből, az érzelmeknek teret engedve kell velük egyszerűen csak lenni. Természetesen próbálom megérteni azt a folyamatot, ahogyan ők a lányokkal, nőkkel, a női energiával találkoznak az otthonukon kívül és azt, ahogyan reagálnak erre, a kortárs csoportoktól, az óvónőktől, tanáraiktól vagy éppen az edzőiktől kapott impulzusok alapján. Mindig nagyon szerettem a férfiak társaságát, szerettem férfiakkal dolgozni, de évekig jogvédőként dolgozva, láttam azokat a torzulásokat is, amelyek jellemzően gyermekkoriak, és amelyek egy felnőtt férfi életében mély és fekélyes sebbé alakulva, eltorzíthatja a férfi nőkhöz való viszonyát. Sokszor éppen az anya vagy a család valamelyik tagjának a viselkedése, érzelmi távolsága vagy egyéb okok miatt. A saját korcsoportomban is érzékelem a rengeteg csalódást, nők és férfiak oldaláról egyaránt, és nem feltétlenül a válások nagy száma miatt, hanem ahogyan egymásról beszélnek nők és férfiak, az elvárásaik, a boldogtalanságaik vagy a keserűségük, frusztráltságuk, olykor gyűlölködésük hálóján keresztül. Azt is hozzá kell tennem, hogy nagyon örülök, hogy nő vagyok, a férfiak létezésének számos olyan aspektusa van, ami nagyon nehézzé teszi az életüket. Azt vettem észre, hogy bizonyos helyzetekben együttérző vagyok velük és arra gondolok, egy nő mennyivel erősebb, mennyi mindent kibír és mennyi támogatásra van szüksége egy férfinak. Nyilván, a nő életének is vannak ilyen irgalmatlanul nehéz pontjai, amibe bele lehet rokkanni, de mégis az az életérzésem, hogy segíteni kellene a férfiaknak, hogy jobban érezzék magukat a világban, és segíteni kell a nőknek, hogy elfogadóbbak legyen a férfiakkal és saját magukkal is, a saját nőiségükkel is. Valahogy így pattant ki a fejemből az előadássorozat ötlete, és mondhatom, hogy szabályosan kipattant, mert tavaly februárban egy kedd reggel arra ébredtem, hogy kristálytisztán láttam magam előtt a címet, a helyszínt, az előadókat, a témákat. Két hónap alatt két eseményt is megszerveztem. A cím, azaz Mit akar a férfi? komoly, de viccelődő is. Viccelődő, mert a nők egymás között pontosan olyan gyakran teszik fel ezt a kérdést, mint a férfiak a nőkkel kapcsolatban. Mégis mi a fenét akar egy hapsi?? Ugyanakkor komoly is, mert a legtöbb nőt, tapasztalatom szerint, csak félig-meddig érdekel, hogy mit is akar a férfi, ezért az érzékenyítés mindig aktuális misszió. A tematikát illetően, igyekszem mindenféle szegmenst behúzni az előadások közé: januárban arról hallhattak a résztvevők, hogy szakemberek szerint hogyan neveljünk boldog fiúkat és férfiakat, a következő eseményeim a Pán Péter szindrómával, illetve a válással és annak a férfiakra és fiúgyerekekre gyakorolt hatásaival foglalkozik majd.

Ha a nők tudják, hogy mit akar a férfi, az biztosan jobbá teszi a párkapcsolatokat. A beszélgetéssorozatban foglalkoztatok a figyelemmel, szóba került a figyelem szerepe?

A figyelem rendkívül fontos téma, legyen szó férfi-női kapcsolatról, munkahelyi szituációkról, magánéletről, szerelemről, barátságról. Nem állítom, hogy a nők tudják, mit akar a férfi. Ezt még az előadássorozat tükrében sem állíthatom, még magamról sem 😀 de nem is megoldást akar kínálni a weboldal, a cikkek és az interjúk, meg az előadások, hanem a gondolkodást, elmélázást, elmélyült elemzést vagy éppen sokkal több könnyedséget a férfiak és a nők viszonyában. Attól függően, hogy mi hiányzik nekünk. A figyelem azért is meghatározó elem, mert gyakran úgy vagyunk benne kapcsolatokban, hogy beakadások, régi minták mentén létezgetünk, de a figyelmünk már rég eltolódott a másikról, a másik személyéről, annak változásáról, örömeiről és nehézségeiről. Vagy csak a magunk nehézségeivel és kétségbeesett öröm utáni vágyakozásainkkal törődünk, vagy feloldódunk a másik szolgálatában és feladjuk magunkat, ami legalább ilyen gyilkos, vagy belesimulunk a gyerekeink életébe, ami nem a miénk és így tovább, a lényeg, hogy a figyelmünk elcsúszik onnan, hogy ki vagyok én, ki vagy te…te, aki hazajössz minden nap, belépsz az ajtón, és  unásig megszokott dolgokat csinálsz, vagy éppen már nem jössz be azon az ajtón….ki vagy te? Ismerlek-e? Akarlak-e megismerni? Akarom-e tudni, hogy most hol tartasz? Akarok-e veled lenni? Akarsz-e vajon velem lenni? Merek-e erről gondolkodni? Ez mind kapcsolódik a figyelemhez. Fókuszálást, értő figyelmet igényel, ami gyakran túlmutat a szavakon. Ha már fáradt vagyok ehhez, vagy kiégett, vagy gyűlölet van bennem, akkor is kapcsolódnom kell a figyelemhez, hogy ezt megértsem magammal kapcsolatban. Nagyon fájdalmas, sőt, kellemetlen tud lenni, de a figyelem egészen biztosan visszahoz a jelenbe.

Egyáltalán mit jelent ez a szó: figyelem? Íróként fontosnak tartom, hogy legyen egy közmegegyezés a szavak jelentésében. (A ti weboldalatokon is írtam erről) Lehet, hogy mást jelent a nőknek és mást a férfiaknak?

Nem tudom, hogy van-e igazán nagy különbség a nő és a férfi figyelme között… Abban talán lehet árnyalatnyi különbség, hogy a nők figyelme mire irányul egy adott időpillanatban: érzésem szerint sokkal több dolgot figyelnek meg egyszerre, több dolgot analizálnak párhuzamosan, például egy helyzetben, egy személlyel kapcsolatban, stb. mint a férfiak. A nő párhuzamosan futtatja az érzelmi és a logikai programjait, még ha ezt nem is tudatosítja magában. A férfi koncentráltabb tud lenni, de kevesebb talán az elemek mennyisége, amikre figyel, amiket fontosnak tart. A nő nem jegyzi meg, hogy milyen autót látott egy kérdéses helyzetben, mert pont nem érdekli, de megkérdezheted tőle, hogy milyen színű volt, viselt-e kalapot a vezető vagy, hol kanyarodott el; a férfi megmondja, milyen márka volt és mi volt szokatlan az autónál: mindkettőjük észlelése nagyon fontos és összeillesztve adja a releváns információk egészét. Annyira gyönyörű szimbólum ez, annyira szépen összesimul a kétféle figyelem. Nos, most meg is válaszoltam újra a kérdést: van különbség, és közben meg nincs. A nőnek is fontos, hogy figyeljen rá a férfi, ahogyan a férfinek is legalább ilyen fontos ez. Észreveszed-e a bánatomat, örömömet, megérintesz-e, amikor szükségem van erre, békén hagysz-e, amikor szükségem van erre, velem jössz-e, ha ezt kérem, és nem jössz velem, ha meg ezt kérném, de nem merem. Észreveszed-e? Ez mind a figyelem. Tök ugyanaz mindenkinél. Nyilván, ez a párkapcsolatok szintjén értelmezhető kép, a munkában a figyelem, a koncentráció nem is lehet különböző, még ha a nők és a férfiak különböző gyorsasággal vagy sorrendben csinálnak meg egy munkát; a sportban vagy a zenében is ugyanarra fókuszálunk, bár lehet, hogy más oldalról közelítünk.

Neked mit jelent a figyelem?

A figyelem számomra a jelenben lenni, jelen lenni. Nagyon sok gondolat köt le egyszerre, sok projektet futtatok párhuzamosan, ezért nekem nagy feladat lelazulni, pláne meditálni. Nagyon erős a koncentrációs készségem, ha valamit meg kell csinálnom, mindent kizárok és teljes erőtartalékaimmal a feladatra vagy az ügyre fókuszálok. De az is igaz, hogy folyamatosan gondolkodom azon, hogy este mi a dolgom, vagy holnap vagy jövő héten vagy májusban, ezért kényszerítenem kell magamat arra, hogy a jelenben legyek. Egy terapeuta mondta nekem, hogy mantrázzam bátran hangosan, hogy a jelenben vagyok, jelen vagyok. Hagyjam, hogy ez átmosson, hogy visszarántson és megnyugszom tőle. Működik, bár nehéz volt az elején. A figyelem azt is jelenti, hogy amikor teljesen leköt egy projekt, akkor is elmegyek a gyerekekért, edzésre viszem őket, vagy vacsorát készítek, vagy mesélek nekik vagy a férjemmel dumálok és ilyenkor oda kell magamat adnom teljes mértékben annak, hogy velük vagyok. Volt egy olyan évem, amikor annyira sok munkám volt, hogy folyton a gép mellett voltam, nem találkoztam a barátaimmal, csak a legszükségesebb dolgokat csináltam meg. A gyerekeim a tévé előtt voltak, sokszor már hétköznap is, oda tettem nekik az ételt. Hiányoltak, ahogyan én is őket, pedig egy légtérben voltunk. Mégsem találkoztunk. Nagyon frusztrált voltam ettől, ahogyan ők is. Abbahagytam. Most visszaszoktunk arra, hogy nincs tévé, együtt eszünk az asztalnál, zenét teszek be, többnyire jazzt, dumálunk és röhögünk. Mindenki sokkal nyugodtabb.

Ha lehetséges lenne az időutazás és választhatnál egy korszakot, akkor te mikor élnél a legszívesebben? Milyen technológiai vívmány hiányozna napjainkból neked a legjobban?

Gyakran eszembe jut, hogy milyen lenne visszamenni időben. Bár nagyon racionális gondolkodásúnak tartom magam, a reinkarnáció gondolata teljesen természetes a számomra. Sok évvel ezelőtt sok mindent kipróbáltam, így az utaztatásokat is, de rá kellett jönnöm, hogy nekem ez nem utam. Nem tudtam meg belőle semmit, aminek hasznát vettem volna, nem tett hozzá az életemhez, és most úgy gondolom, hogy ami a fátyol mögött van, azzal most nincs dolgunk. Ez a test, ez a karakter, ez a család, ez az életút a dolgunk, amiben most vagyunk. Továbbra is sokat olvasok a reinkarnációról, de nem feszegetem a határokat. Ha időben mégis visszamehetnék, akkor az ókori Görögország, a barokk Olaszország, és a 200 évvel ezelőtti Anglia lenne a célpontom. A technológiai vívmányokhoz való viszonyom érdekes dolog. A nyolcvanas években annyi minden nem volt, ami most természetes. De én még az a gyerek voltam, aki tökéletesen megelégedett azzal a kakaóscsigával, vagy kiscsokival, amit anyukám hazafelé tartva a melóból mindig odaadott nekem meg a tesómnak, a játszótéren, ahol lógtunk. A dolgok egyszerűek voltak. Nem volt hétfőn tévéadás. Az első walkman-emtől beájultam. A szüleim rengeteg házibulit tartottak és szalagos magnóról üvöltött az Abba meg a Goombay Dance Band. Nyilván mindent megszépít az idő, mert jó volt ez is, de ahogy a 2000-es évektől hirtelen sok technológiai újdonság megjelent az életemben, tök természetes lett és most már a testrészemnek tekintem a mobilomat. A munkámat nagyon megkönnyíti a technológia, nagyon gyorsan tudok dolgozni azokkal az eszközökkel, amik most a médiában rendelkezésre állnak. Ha választanom kellene, akkor talán viccesnek hangzik, de mégsem technológiai vívmány hiányozna, hanem a víz elérése. Az kétségbeejtő lenne számomra, ha vizet kellene szerezni valahonnan. Remélem, ez nem következik be, bár nagyon ebbe az irányba tartunk.

Rádiós műsorvezetőként dolgozol a Klasszik Rádióban és a Jazzyn. Szerinted te egy klasszikus rádiós vagy? (Szerkeszted a Dr. Jazzyt, viszed a „Mit akar a férfi?” sorozatot…)

Nem tudom, milyen a klasszikus rádiós. Vagyis tudom, de ma már kevés olyan rádiós vagy tévés létezik, aki csakis a napi melóját végzi és nincs más projektje. Én arra törekszem, hogy saját magammal azonosítsanak, ne egy másik branddel. A rádió és én kiegészítjük egymást, mindketten adunk valamit a másiknak és egy így egészséges. Szeretem a munkámat és akármennyi benne a favágás rész, a következő héten pont ugyanazzal a lendülettel készítem az interjúkat. Szeretem a Mit akar a férfi? sorozatomat, mert fontosnak tartom, hogy tudjak adni és közvetíteni információkat. Szeretek hangoskönyvet készíteni, mert átadok valamit vele valakitől, aki mondani akar valamit. Szeretek moderálni, színpadon lenni, mert speciális hangulatot teremthetek vele. Ha valamiért úgy alakulna az életem, hogy visszatérnék a jogi munkához, át kellene hangolni magamat, hiszen egészen más attitűdre lenne szükségem, de ahogyan a jogi tanulmányok és jogi munka csak segítette a rádiós karrieremet, úgy visszafelé is pont ugyanilyen hasznos lenne. Elképesztően sok emberrel kerültem kapcsolatba 12 év rádió és 5 év tévézés alatt és ez predesztinált egyfajta emberismeretre és lényeglátásra, ami a médiamunkásnak és a jogásznak is sajátja kell, hogy legyen. Boldog vagyok, hogy a dr Jazzy már 12 éve megy és ezalatt az idő alatt, nagyon sok egészséggel kapcsolatos információ került az éterbe és sok embernek segített. Most nem lövöm el, a „ha már egy embernek is segített…” című frázist, de persze jó érzés azokat az emaileket olvasni, amiben visszajeleznek a hallgatók arról, hogy elmentek egy-egy terapeutához, aki a műsorban volt és de jó, de jó. A szakmai életem két meghatározó eleme az információ és a közvetítés. Azt hiszem, bármilyen munkám lenne a következő évtizedekben, valahogy úgy alakítanám, hogy ez a két dolog legyen a figyelmem középpontjában.

Fotók: Szipál Péter

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük