Palotás Petra Németországban élő író, egykori műsorvezető a figyelemről

Palotás Petra Németországban élő író, egykori műsorvezető a figyelemről

Tizenegy éve Németországban élsz. Az önmagunkra, egymásra, a minket körülvevő világra irányuló figyelem, mennyivel van jobban, vagy másként jelen Nyugat-Európában? A német emberek tudatosabbak, ha a figyelemről van szó?

Nem tudom, hogy tudatosabbak -e. Ha szigorú lennék, akkor azt mondanám, hogy inkább szabálykövetőbbek, amely tulajdonság a jelenben, legyen szó szelektív hulladékgyűjtésről, vagy maszkviselésről sok pozitívumot hordoz magában. Az ehhez társuló viszonylagos anyagi jólét pedig talán szintén rásegít arra, hogy az emberek ne csak az orrukig lássanak, hanem jobban figyeljenek a jövő lehetőségeire és csapdáira is. De nem szeretnék általánosítani, hiszen, ha valamit, akkor azt megtanultam az elmúlt tizenegy évben, hogy nem nemzeti hovatartozás kérdése, hogy milyen ember valaki.

Mi hiányzik legjobban Magyarországról?

Az érzés, hogy fizikailag is a magyar családom, a magyar barátaim közelében lehessek. Hogy legalább a lehetőségem meglegyen arra, hogy bármikor találkozhassak a számomra fontos emberekkel. Hiszen bármennyire is hasznos és létező segítség, hogy naponta akár többször is beszélgethetek az édesanyámmal, az aggodalom, hogy szükség esetén nem tudnék perceken belül mellette lenni, gyakran teret követel magának. Nyilván az elmúlt hónapok ráerősítettek erre a félelemre, amikor bebizonyosodott, hogy milyen törékeny ez a látszólagos szabadság, ami korábban megvolt, amikor még bármikor repülőgépre szállhattam, hogy hazautazzak.

Ugyanakkor azt is tudom, hogy ott élve pedig már Németország hiányozna nagyon. A magyar nyelv gazdagságának köszönhetően szerencsére elmondhatom, hogy én hol otthon, hol itthon vagyok.  És azt is szívesen emlegetem, hogy bár Németország lett az új otthonom, a hazám Magyarország marad. Olyan mélyre nyúlnak és erősek a gyökereim, hogy az én életemben ez már sohasem lesz másképpen. A kislányom viszont már egy vegyes házasság gyermeke, és bár természetesen gyönyörűen beszél magyarul, és számos érzelmi kapocs köti Magyarországhoz, neki már mást fog jelenti a Kárpát-medence. Bár Németországban élünk, a magyar kultúrát és tradíciókat ösztönösen adom át számára, és különösen figyelek emellett arra, hogy például a korosztályának megfelelő magyar nyelvű könyveket is olvasson vagy rendszeresen hozzájuthasson a túrórudihoz. 😊

Tizenhat évig dolgoztál Magyarországon a médiában. Hogyan jelentkezett műsorvezetőként a munkádban a figyelem, és hogyan használod most ezt íróként, az Álomgyár kiadó szerzőjeként?

A műsorvezetőnek jó esetben a műsort vezetnie kell, és természetesen a saját személyiségével színesítve azt, de nem főszereplőként uralnia a képernyőt. Éppen ezért nélkülözhetetlen a figyelem, a valódi érdeklődés a témák és a riportalanyok iránt. Egy jó szerkesztő persze sokban segítheti ezt a munkát, előre megsúgott információkkal, irányvonallal, de ha nincs meg benned az őszinte érdeklődés, hamar kilóg a lóláb. Egy ideig át lehet verni a nézőt, de egy idő után kínosak lehetnek az ilyen fellépések.

Miután nagyon fiatalon cseppentem a média világába, számomra is kellett némi idő, hogy megtaláljam az egyensúlyt. De a remek kollégák, a jobbnál jobb műsorformátumok és az őszinte kíváncsiságom hamar helyes útra tereltek. Figyelem szempontjából talán az Ötletháztól és az Itthon című utazási magazintól kaptam a legtöbbet, és remélem nekem is sikerült felkeltenem az emberek érdeklődését a lakberendezési ötletekkel és Magyarország kincseivel kapcsolatban.

A képernyőt aztán az elmúlt években íróasztalra cseréltem, és szerzőként alkotok. A műfaj sajátosságaiból adódóan pedig itt még nagyobb szerepet kap a figyelem. Vagy legalábbis is több időt, hiszen amíg megszületik egy regény vagy egy novelláskötet, számtalanszor körbejárok egy gondolatsort. A maguktól jött sorokat, olykor néhány hét elteltével újra elolvasom, a távolból esetleg más szemszögből nézve rájuk. Az íróember (hisz Csaba ezt te is jól tudod) egész életében figyel és megfigyel. Nem csupán akkor dolgozik, amikor az írógépébe pötyögi a betűket. Alkot, amikor a vonatra vár, alkot amikor a fáról lehulló, őszi falevelekben gyönyörködik. Mi mindig figyelünk, mindig készenlétben vagyunk, hogy az elménk és a tollunk segítségével lenyomatot adjunk a megfigyelés tárgyáról, legyen az egy csendélet, egy pillanatkép vagy egy a fantáziánkkal megszínezett, többszázoldalas családregény.

De a munkámon túl számos hobbimban is ott van az eredménye annak, hogy nyitott szemmel és szívvel élem a mindennapjaimat. Ha marcipánból mesefigurákat gyúrok, ha porcelánt festek, vagy éppen egy régi széket restaurálok.

Mit jelent neked ez a szó: Figyelem?

Azt, hogy hátrébb lépünk egy kicsit, visszahúzódunk a reflektorfényből, az egocentrikus világképünkből, és a porondon, ha csak néhány pillanatra is teret adunk valami, vagy valaki másnak. Azt persze azért még hozzátenném, hogy a figyelem néha lehet túlzó is, és míg a megfelelő arányokon belül gazdagít bennünket, vannak olyan helyzetek, amikor megnehezíti a mindennapjainkat. Hogy pontosan mire gondolok?

Az elmúlt években megtapasztaltam, hogy milyen törékeny az egészségünk, és néhány komolyabb problémával is meg kellett küzdenem, aminek a következményeként éjjel-nappal megfigyelő móduszban vagyok a testemmel kapcsolatban, és a legkisebb változást, a legenyhébb tünetet is képes vagyok a legnagyobb riadalommal megélni. Meg kell tanulnom úgy résen lenni, hogy az egyébként fontos figyelem hozzáadjon a jó közérzetemhez, és ne elvegyen belőle.

Szerinted milyen hatással van az az életünkre, hogy együtt kell élnünk továbbra is vírusfenyegetéssel? Mit tanulhatunk az elmúlt időszakból, és mire kell figyelnünk a jövőben?

Nehéz az elmúlt hónapokról és a jelenlegi helyzetről úgy beszélnem, hogy ne adjak hangot a csalódottságomnak. Míg a kezdeti összefogásnál felerősödött az emberiségbe vetett hittem: néhány hét múlva egészen másfajta érzelmek kerítettek a hatalmukba.

A vírus közvetlen pusztításán túl nagy veszélyt látok a tájékozatlanságban, a szolidaritás hiányában, a gyerekes lázongásban, a világ elkényelmesedésében. Szívesen idézek a most megjelenő, Circus Monte-Carlo című regényemből: „Ha ilyen hangosan követeled a jogaidat, lehet, hogy nem hallod meg a kötelesség hívó szavát…“

 

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük