Íróként mindig magaménak éreztem azt a világot, ami tisztelte a pillanatot, képes volt meglátni és értékelni a részleteket. Nem véletlen, hogy Centrál című regényem a századforduló korszakát eleveníti meg.
Boldog békeidők – sóhajtunk fel ferencjóskás nosztalgiával, miközben a világháborúk és a hidegháború elmúltával, napjainkban is a boldog békeidőket éljük. Ha néha kiemeljük a fejünket a kijelzők elől, akkor azt is megtudhatjuk, milyen ez a világ. Akkor meglátjuk a repedéseket, a szép, és a csúnya pontosan el nem választható határát, a valódi színeket, nemcsak az insta szűrőjén létező, optimalizált világot. Ha néha kiemeljük a fejünket a hírfolyamokból, és valóban elkezdünk figyelni, akkor rá fogunk jönni, hogy a figyelem mennyire hiányzik az életünkből. A valódi figyelem. Figyelni a másik emberre, figyelni magunkra, figyelni a minket körülvevő világra. Korunk egyik legfontosabb cselekvése az információszerzés. Több információt szerzünk, mint bármikor korábban az emberiség történetében, de nem adózunk semminek igazán a figyelmünkkel, mert az információszerzés, nem figyelem. Ami eléggé harsány, erős és át tud tolakodni az ingerküszöbünkön, az az információ eljut hozzánk, más információkat megelőzve. Azt gondoljuk, információkat szerzünk, de valójában legtöbbször az információk szereznek meg maguknak minket.
Álljunk meg, legyünk jelen. Adózzunk a figyelmünkkel tudatosan. Ne az információk szerezzék meg erőszakosan az utat hozzánk, passzív befogadókhoz, hanem mi döntsünk arról, mi az, amire ráirányítjuk az érdeklődésünket, a befogadásunkat, amiben ott és akkor jelen akarunk lenni.
Földvári-Oláh Csaba
