Emlékszem, rá, hogy a Centrál című könyvem bemutatóján arról beszéltél, hogy éppen paradicsomot tettél el otthon, amikor megtaláltak azok a női energiák, amikkel már hosszú ideje nem találkoztál…
Mennyire vagy képes jobban jelen lenni most az életedben, mint korábban? A médiás nyomulást, most gasztro nyomulásra cserélted? 🙂 Vagy valóban életmódot is váltottál, amellyel jobban tudsz figyelni önmagadra, és arra, ami igazán fontos neked?
Tudatosan igyekszem arra figyelni, hogy többet legyek a családommal. A fiam életében jobban jelen tudok lenni. Az életmódom azonban, a leterheltség szempontjából a korábbi életemhez képest nem sok különbséget mutat, ezért kifejezetten oda kell figyelnem arra, hogy elég idő jusson a családra. Szóval jól tetted fel a kérdést… A munka jellege más, mint amikor rádióztam, ezért vannak olyan periódusok, amikor jobban belefér, hogy a fiammal együtt töltsek egy-egy délutánt. Általában két-három hetes ciklusok szerint élek. Az egyik periódusban „se hall, se lát Dömötör” üzemmódban menedzselek, rohangálok, az ezt követő hetekben kicsit visszavonulok és akkor próbálom meg kitalálni az új dolgokat. Régen a rádiós napi robot mellett a közösen megélt, játékos pillanatok, amiket most minden egyes napba igyekszem becsempészni, nem nagyon jöttek össze.
A weboldalunk a figyelemről szól? Neked mit jelent ez a szó?
A figyelem nekem a tudatosságról szól. Ha valami rossz dolog történik velem a napomban, akkor ahelyett, hogy azt mantráznám, azon görcsölnék, inkább megpróbálom elfogadni azt, ami már megtörtént és arra figyelni, ami előttem van még a napomban, és ami jó volt benne. Tudatosabban figyelek arra a bizonyos belső hangra is. Az előtt kezdődött el talán ez a változás, amikor abbahagytam a rádiózást. Amikor reggel felkeltem és nem az jutott eszembe, hogy de jó ezt, vagy azt majd elmondok a rádióban a hallgatóknak, akkor egyre inkább figyelni kezdtem a belső hangra, egyre jobban felerősödött, ami azt mondta: biztos, hogy ezt akarom csinálni?
Talán furcsán hangzik ez egy volt rádiós szájából, de ha a közösségi oldalak szempontjából nézem, nem vagyok egy magamutogató fajta, nem magamra, inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, amit csinálok. Magamat nem, de azt szeretném megmutatni, hogy az étkezés változtatásával, az étkezésre való odafigyeléssel lehet javítani az emberek életmódján. Szeretném felnyitni a szemüket, hogy így is lehet, máshogy is lehet. Nemcsak a krumpli meg rizs lehet a köret a hétvégi ebédnél, hanem ezerféle variáció van. Már az étkezésünk kisebb áthangolása az életünk szempontjából is sokat jelenthet, mert az étkezés nemcsak a tápanyag bevitele. Én például, ha sokat ülök a lakásban és elkezd fázni a kezem és a lábam, akkor az ebédbe egy kis csilit teszek, hajdinát főzök köretnek, gyömbért használok, mert tudom, hiába tekerem fel bármennyire is a fűtést, az nem segít, de a megfelelő étel összeállítása meghozza a komfortot.
Szerinted mennyire van jelen az életünkben a figyelem?
A mindennapi közlekedésben, a bevásárlóközpontokban (sorolhatnám) látom, hogy az elemi dolgokban sem törődünk a másikkal. Ha a legalapvetőbb dolgokra nem vagyunk képesek odafigyelni, akkor hogyan lennénk képesek odafigyelni saját magunkra, a belső hangunkra, a hozzánk legközelebb állókra? Nem mondom, hogy én mindig mindenre figyelek, de legalább tetten érem magam egy-egy pillanatban, amikor nincs meg a figyelem, és tudom, hogy ha úgy nézek rá arra a helyzetre, hogy megpróbálom megérteni, miért állt elő, akkor leszek csak képes megoldani. Például, ha a fiammal konfliktus helyzet áll elő, befeszül valamin, akkor megpróbálom végiggondolni, mi lehet a feszültségének, az ellenkezésének a valódi oka, mert biztos vagyok benne, hogy korábban történt vele valami, amit akkor nem tudott helyre tenni magában, és megpróbálom a valódi okot kezelni, megbeszélni vele. Legtöbbször, ha kirobban két ember között egy konfliktus, az nem annak a helyzetnek szól, és sokszor nem is annak az embernek, hanem egy korábbi frusztráció következménye. És ez érvényesül nemcsak a családban, a kis közösségekben, hanem a nagyobb közösségekben is.
Legutóbbi interjúalanyom, Nagy Judit is sok-sok év után egyik pillanatról a másikra hagyta a háta mögött a médiát, akárcsak te. Hozzád is küldött esetleg személyre szóló üzeneteket az „Univerzum”, vagy egyszerűen csak megérett a helyzet a váltásra…?
Lehetett volna olyan helyzet, hogy egyszercsak elveszítem a munkámat, és az élet arra kényszerít, hogy belefogjak teljesen másba, mint amit addig csináltam. De nem így történt. Amikor megszűnt az egyik rádió, mindig kaptam újabb lehetőséget egy másiknál. Meg volt a döntési lehetőségem, hogy a munkám elvesztésével végleg abbahagyjam a rádiózást, de én maradtam. Nem hallgattam a belső hangra, ami akkor már egyre többször megszólalt: biztosan ezt akarod csinálni? Hiszek a jelekben, az üzenetekben, amiket észre kell venni. A konyhafőnök VIP-ra például a kollégáim beszéltek rá, hogy vállaljam el, mert én azt gondoltam, nekem nincs ilyenekre időm. Ezt is egy üzenetnek tartom, mert amikor elkezdtem a műsort, akkor jöttem rá, hogy mennyire szeretek főzni, a konyhában lenni, alkotni, táplálékot készíteni, táplálni másokat. Miközben az élet nem vette el tőlem a rádiózás lehetőségét, felhívta a figyelmemet egy másik útra. Talán így már könnyebb lett meghozni azt a döntést, hogy hátam mögött hagyjam a médiát. Lehet, hogy furán hangzik, de én ezt a folyamatot, aminek a végén végül karriert váltottam a „felnőtté válással” is összefüggésbe hozom… Lehet, hogy csak a negyvenes éveimre lettem valódi felnőtt. Felnőtt lelki értelemben.
A felnőtté válás része, hogy felvállaljuk a döntéseink következményét. Teljesen önállóak legyünk. Három éve, amióta anyu meghalt, tőle már nem tudok tanácsot kérni, őt nem tudom meghallgatni, amikor fontos dilemmák elé kerülök. Akkor leszel igazán felnőtt, ha a döntéseidet is önállóan kell megtenni, a szüleidhez sem fordulhatsz.
Érdekes, amit mondasz, mert ezek szerint a rádiós munka olyan volt számodra, ami az életedben nem az önállóságot erősítette. Mintha akkor válhattál volna csak igazán „felnőtté”, ha otthagyod a rádiót…
Igen. A rádiós munka megadta a kereteket. Gondoskodtak rólam, nem kellett a munka után futnom, mint most, ami egy vállalkozó esetén természetes. Ugyanakkor ez a helyzet a szabadságomat is korlátozta. Rádiós műsorvezetőként sokkal kisebb volt a szabadságom. Úgy gondolom, kellenek a keretek az emberi élet bizonyos korszakaiban, de egy idő után ki kell, hogy nőjön az ember ezek közül a keretek közül. A mostani önállóságom ára egy sokkal hajszoltabb élet, mégis fel kellett vállalnom. Igen, valóban így van. Be kellett, hogy fejeződjön nálam a „felnőtté válás.” Nem bánom egy pillanatig sem, hogy abbahagytam az addigi munkámat. Pedig időről-időre jön az érdeklődés: még mindig úgy gondolom, hogy nem akarok visszatérni rádiózni?
Sok-sok éven át voltál rádiós műsorvezető népszerű csatornákon. Számomra úgy tűnt, ahogy rendszeresen hallgattalak az éterben, mintha egyfajta személyes kapcsolatot alakítottál volna ki az emberekkel. Születtek-e esetleg valódi emberi kapcsolatok (barátságok, „jó ismeretségek”) közötted és az egykori rádióhallgatók között? Szerinted mennyire fontos a személyes hangot megtalálni rádiósként, műsorvezetőként? Mennyire van erre szükséged a mostani munkád során?
Igen, születtek. Három ember is volt, akivel hallgatóként ismerkedtem meg, és megmaradt a kapcsolat. Amikor rádióztam valóban kialakult egy személyesebb kapcsolat a rádióhallgatókkal, ami annak volt köszönhető, hogy a betelefonálások során, vagy ha például roadshow-kon találkoztunk, akkor ott abban a beszélgetésben megkapták a teljes figyelmemet. Nagyon tudok figyelni, és talán ezt a beszélgetőpartnereim is érzik.
Abból a három hallgatóból, akikkel még most is tart az ismeretség, két fiatal srác a Class FM Facebook oldalán ismerkedett össze, és a következő roadshow-n találkoztunk hármasban. Akkor még nagyon fiatalok voltak, azóta már egyetemisták lettek, de kapcsolatban vagyunk, szoktunk beszélni. Egyikük érdeklődik a gasztronómia iránt is. Talán ebben az érdeklődésben nekem is van egy kis szerepem… Ki tudja?
Most a személyesebb kapcsolatok kialakítására kevesebb a tér, mint amikor rádióztam. A facebookon és az instán kívül nincs olyan platform, ahol jelenleg lehetne velem rendszeresen találkozni. Ott pedig azt tapasztalom, hogy nem nagyon tud kialakulni érdemi kommunikáció.
Jövőbeli tervek?
Bár a napi rádiózásba nem szeretnék visszamenni, de gasztronómiával rádióműsorban szívesen foglalkoznék. A tavalyi évben sokat forgattam, megtanultam videót vágni. Minden elismerésem a vágóké…
Mondja ezt Vágó Piros… : )
Igen…, de ezt a tevékenységet szeretném visszaszorítani, mert nagyon időigényes, és más típusú kreatív munkától vesz el rengeteg időt. A tervem az, hogy a gasztronómián belül specifikálódjak arra, ami igazán érdekel. Hiszek a zöldségekben. Szeretném továbbra is népszerűsíteni a fogyasztásukat. De most egy kicsit ki is várok arra, milyen jeleket küld az univerzum… és megmutassa, merre menjek tovább. Talán sejtelmesen hangzik, de a többi maradjon egyelőre az én titkom…
